Ez ugyan nem linux, pláne nem UHU téma, de már úgy füstöl a fejem, hogy valahol ki kell adnom magamból mielőtt a szomszéd kutyájába rúgnék.
A történet ott kezdődik, hogy egyik barátom megkért, segítsek neki a honlapja helyreállításában. A honlapot egy hozzáértő készítette, de a továbbiakban ráhagyta a tulajdonosra a frissítéseket, változtatásokat. Gondolta a barátom ez neki is megy. Szerzett egy Dreamweaver-t és nekiállt. A többit ki tudjátok találni. Na nem rongált bele olyan nagyon, csak a képeket kezdte teljesen adhoc módon feltöltögetni, meg persze a dizájn is itt-ott sérült. Mára (ez inkább két hónapja volt) már teljes káosz uralkodott a tárhelyen. Ekkor jöttem én.
Már az is gyanús lehetett volna, hogy a honlap a freeweb.hu-n található. És még ráadásul fizet is a reklámmentességért.

Domain névvel rendelkező felhasználóink részére: 3990 Ft+ÁFA/év
Domain névvel nem rendelkező felhasználóink részére: 4990 Ft+ÁFA/év
Most gyorsan kerestem összehasonlításul valami mást:
Statikus 500 Mb tárhely (1 domain névhez) = 5.340,-Ft + Áfa / Félév
Szóval még akár jó is lehetne.
A gond most jön:
Visszaállítottam mindent a honlapon, bár a káoszhoz nem mertem hozzányúlni. Ekkor jött a gondolat, hogy talán valami CMS / Wordpress alapon futó honlap jobban megfelelne, amit nem lehet úgy elrongálni.
Kezdtem a Wordpress-szel. A téma átalakítása (hogy a külső látszólag ne változzon) nem volt nagy gond. Ekkor kezdtem keresgélni a plugineket - főleg szövegszerkesztő és képkezelő programokat.
Itt kezdődött a baj. A feltöltés és aktiválás után az FCK Editor /de a TinyMce is) kiütötte az oldalt. FTP-ről törölve újra működött. És persze ugyanez az ImageManager plugin-nel is.
Jogosultságok és egyebek ellenőrizve az egész mégis egy kudarc.
(extra.hu-n ellenőrizve és érdekes ott működött!)
Gondoltam akkor próbáljuk meg a Drupal-t. Nem húzom az időt. Felment, de a szükséges kiegészítők (szöveg- és képszerkesztő) nem működtek.
Joomla dettó.
Az már csak hab a tortára, hogy a freeweb-re FTP-zni sem semmi. Ledob, leáll, azt mondja hogy túl sokan vagyunk, nem írja át a jogosultságokat, stb...
Szóval kissé feszültek az idegeim.
Ja és persze az email-re sem válaszolnak (ne mondjátok, hogy ingyenes szolgáltatásnál ezt ne is várjam... miért ne?).
Bocs', hogy terheltelek benneteket!
:-)
SP

Utolsó kommentek